logo
Magyar polip 3.

Magyar polip 3.

A posztkommunista maffiaállam

Immár harmadik kötetével jelentkezik a Magyar polip – A posztkommunista maffiaállam című sorozat. Sikerét nem csak az első két tanulmánygyűjtemény várakozásokat meghaladó tizenöt-, illetve nyolcezres eladási számai tanúsítják, hanem az is, hogy a szerzők által használt terminológia visszavonhatatlan részévé vált a tudományos vitáknak és a közbeszédnek. A három kötetben több mint hatvanan járultak hozzá Orbán rendszerének tudományos igényű elemzéséhez.

E záró kötetben jó néhány fiatal, már ismert, illetve még pályája elején álló szerző elemzi a Magyarországon 2010 óta berendezkedett maffiaállam természetét és működését. A tanulmányok azonban már nem csak az önmagát Nemzeti Együttműködés Rendszereként meghatározó maffiaállam jelenségeivel szembesítik az olvasót, hanem az ettől való megszabadulás közjogi dilemmáit is számba veszik. A kötet újdonsága, hogy utolsó fejezetében nemzetközi kitekintésben vesz sorra olyan autokratikus berendezkedésű – többnyire posztkommunista – országokat, amelyek közül van, amely maffiaállamnak tekinthető, míg másokat egyfajta demokratikus elemekkel is vegyített oligarchikus anarchia vagy csak hagyományos maffiatípusú szervezett bűnözés jellemez.

A szerkesztők

Tulajdonságok

  • 165 x 235 mm
  • 552 oldal
  • ISBN 978-615-55-1353-4

További ajánlatunk

A főnök beszéde
3 400 Ft 2 890 Ft
-15 %
Azok a kilencvenes évek...
2 980 Ft 2 533 Ft
-15 %
Az Iszlám Állam – Terrorizmus 2.0
2 800 Ft 2 380 Ft
-15 %
Új honfoglalás
3 200 Ft 2 720 Ft
-15 %