logo
Sorstöröttek
Odze György

Sorstöröttek

Onódy Lajos és Bara Margit története

Az Onódy-ügy a hatvanas évek legnagyobb elhallgatott botránya volt. Onódy Lajos, a kor legsikeresebb üzletembere, átalakította az  idegenforgalmat, ő alapította a Mézes Mackót, ő hozta be az első grillsütőt, motelt és a Wurlitzert. Be akart épülni a politikába, de a kemény oldal nem fogadta be. Csalással, „a társadalmi vagyon megkárosításával” vádolták, börtönbe került, megromlott az egészsége, gyakorlatilag száműzöttként halt meg.
Az Onódy-ügy igazi nagy vesztese azonban Bara Margit, korának egyik legtehetségesebb és legszebb színésznője volt. Neve nemzedékek tudatában összefonódott az Onódy-üggyel, amelynek úgy lett áldozata, hogy részt sem vett benne, sőt Onódyt sem ismerte. Azzal vádolták meg, hogy az Onódy által szervezett orgiákon vett részt, a felső pártvezetés tagjait kényeztette, szórakoztatta. Az 1960-as években vagyunk. Az emberek utánakiabáltak az utcán, obszcén telefonhívásokat, gyalázkodó leveleket kapott, a Nemzeti Színházból el kellett mennie, csak egy-két kolléga védte, a szakma elfordult tőle. Végül úgy döntött, otthagyja a színészetet. Filmekben ugyan szerepelt még, de soha nem tudta megbocsátani a politikusoknak azt, amit vele tettek.
Az ő sorsukat törték meg: koncepciós perben az egyikét, koholt vádakkal a másikét.

Tulajdonságok

  • 125 x 190 mm
  • 184 oldal
  • ISBN: 978-615-56-6777-0

További ajánlatunk

A telepi szentek élete
2 800 Ft 2 380 Ft
-15 %
Lakoma
1 800 Ft 1 530 Ft
-15 %
Az utolsó ütés
2 990 Ft 2 542 Ft
-15 %
A hatjapuli bordély
1 800 Ft 1 530 Ft
-15 %