VÁLSÁGOK KORA


A két világháború közötti időszakban térünk vissza A lótusz virágai című kötetben megismert szereplőkhöz és országokba. Egyre keményebb szorítások alatt, egyre nehezebb boldogulni – éljen az ember Portugáliában, Japánban, Kínában vagy Oroszországban. Régi ismerősként köszön vissza a négy főszereplő, akik immár felnőttként próbálnak meg sikeresen lavírozni ebben a közegben.

   

 

A MACSKA, AMIT MINDENKI IMÁD UTÁLNI

Nina Stibbe, a húszéves leicesteri lány 1982-ben Londonba költözött, hogy egy különleges családnál bébiszitterként dolgozzon. Tökéletesen összeillettek: Ninának fogalma sem volt a főzésről, a gyerekgondozásról, és arról sem, kik azok a fura fazonok, akik néha vendégségbe mennek. „Soha nem olvastam még a hétköznapok ilyen vicces és szívmelengető leírását” (Independent)

 

 

 
BEÉPÜLVE A KREMLBEN


A Vörös veréb című nemzetközi bestseller lebilincselő folytatása az amerikaiakhoz átállt moszkvai ügynöknőről, aki életveszélyes játszmába keveredik Putyin Oroszországában. Miközben mesteri módon igyekszik elkerülni a lelepleződést, Dominyikának meg kell birkóznia gyilkos hajlamú, lelki beteg főnökével, túl kell élnie egy iráni gyilkossági kísérletet, meg kell mentenie egy letartóztatott kettős ügynököt – és valahogyan el kell hárítania Putyin veszélyes közeledését is.

  


LEGENDÁS KÉMEK ÖRÖKSÉGE


Huszonöt év után visszatér George Smiley, az angol titkosszolgálat legendás alakja. A kémek örökségében múlt és jelen feszül egymásnak. Semmi sem fekete vagy fehér, de minden ugyanolyan bravúros és izgalmas, mint a két korábbi regény ‒ A kém, aki bejött a hidegről és a Suszter, szabó, baka, kém ‒, amelyekre visszatekint.

   

 

HOLLYWOOD PÓKERHERCEGNŐJE


Az Elit játszmában Molly Bloom részletesen felfedi, hogyan építette fel a világ egyik legexkluzívabb, illegális pókerbirodalmát, ahol óriási tétekben folyt a játék. Sztorija bennfentes beszámoló a mértéktelenségről és a veszélyek vállalásáról, a csillogásról és a mohóságról.

  

   

HAZUGSÁGOK HÁLÓJÁBAN


Mikor Faith apját rejtélyes körülmények között holtan találják, a lány elhatározza, hogy kibogozza az igazság és hazugságok szálait. Az apjai holmijai közt kutatva egy különös fa nyomára bukkan. Egy fáéra, amely hazugságokból táplálkozik, és gyümölcse titkokat fed fel.


 

LEGKEDVESEBB MESÉINK

  

Orbán Viktor és hű fegyverhordozói napról napra gyártják a politikai céljaiknak megfelelő termékeket a fogyasztók, vagyis a választók számára, méghozzá olyan magától értetődő természetességgel, hogy közben a szemük se rebben. Az árut többnyire sikerül eladniuk, mi több, a vásárlók jelentős része elégedett is vele…

 

 

 

ELEKTRONIKUS ÁLMOK

Noha Philip K. Dick a regényeiről ismertebb, karrierje során száznál is több novellát írt, melyek éppoly meghökkentőek és beskatulyázhatatlanok, akár a hosszabb művei. Ez a kötet a legjobb novellái közül tartalmaz tízet. Ezek a különös és erőteljes novellák jól mutatják a mester tehetségét, a határtalan képzeletét és azt, hogy milyen mélységesen értette az emberi állapotot.

    

Tekintse meg további újdonságainkat! 


A Kossuth Kiadó Csoport adatkezelési rendszere az Európai Unió május 25-én életbe lépő új adatvédelmi elveinek megfelel. Ha Ön továbbra is szeretne e-mailben értesülni újdonságainkról, akkor nincs semmi tennivalója.

Adatvédelmi szabályzatunk és az adatvédelmi tájékoztató itt olvasható!


Feliratkozás hírlevélre