2013. május 25.
 
 
Hangoskönyvek
májusban 50% kedvezménnyel!
 
 
 
 
 
A kosara üres
Kérjük jelentkezzen be a vásárláshoz!
Hírek

RANGOS DÍJAK, ELISMERÉSEK 

 

A Kossuth Kiadó az Év Kiadója!

 

A XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vasárnapi zárónapján adták át az Év Kiadója, az Év Hangja és az Év Hangoskönyve díjat.

A díjátadáson a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke, Barna Imre  elmondta: 31 kiadóra érkeztek be voksok és a szavazók – az egyesülés tagjai – a díj odaítélésekor többek között a kitüntetni kívánt könyves cég szakmai súlyát, innovativitását, a kereskedőkkel való kapcsolatait, köteteinek tartalmi, esztétikai megjelenését vették figyelembe.

Az Év kiadója 2012-ben a Kossuth Kiadó lett, a második helyezést a Magvető Kiadó nyerte el, míg a harmadik az Agave Könyvek Kft. lett.

 

Az Év hangja, az Év hangoskönyve
 

A közönségszavazatok alapján az Év Hangja-díjat Mácsai Pál nyerte el, aki többek között Örkény István Egyperceseinek megszólaltatója.

Az Év Hangoskönyve 2011-ben a közönség véleménye szerint a Kossuth Kiadó és a Mojzer Kiadó közös kiadásában megjelent Weöres Sándor A teljesség felé című műve, Rátóti Zoltán előadásában. 


 

 Díjeső az e-könyv-írói pályázaton
 

Egy nappal előbb, április 21-én, szombaton került sor a Kossuth Kiadó és Microsoft Magyarország közös e-könyv-írói pályázatának eredményhirdetésére. A 2011 szeptemberében meghirdetett pályázatra 172 pályamű érkezett. A legtöbb szerző a szórakoztató jellegű műfajokat (fantasy, sci-fi, kaland, humor, krimi, romantika) részesítette előnyben.

A zsűri, Turczi István író vezetésével végül egy futurisztikus akció-kalandnak, egy utópisztikus kriminek és egy szépirodalmi igényű regénynek ítélte a díjakat. A díjazottak egy-egy e-könyv-olvasót, és értékes kiskönyvtárnyi könyvcsomagot nyertek.

A szépirodalmi kategóriában az első helyezést Fürcht Pál Zsolt: Canis do című alkotása érdemelte ki. Második díjat nyert  Gráczer László Tamás: Germánia című írása, a harmadik helyezett M. Lamos Krisztina: Exit című műve lett.

Az ismeretterjesztő kategória fődíját, egy nagy értékű notebook-ot a Microsoft Magyarország zsűrije Rákócza Richárd: Castro személyesen című lebilincselően olvasmányos, az iróniát sem nélkülöző életrajzi kötetének ítélte.

Elismerésben részesült még Nagy István Attila: A szóra bírt mindenség című nagyszerű irodalomtörténeti esszégyűjteménye és Somogyi György: Kaputykin Ambrúzió csudálatos kalandjai című meseregénye.

A díjakat Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója és Lerch Attila, a Microsoft Magyarország Oktatási Üzletágának vezetője adta át a nyerteseknek.

A díjazott művek és további, kiadásra érdemesnek talált pályamunkák rövidesen megjelennek a legnagyobb e-könyves portál, a pályázatot menedzselő multimediaplaza.com kínálatában.



Korábbi hírek, események
 
 
név:
jelszó:
Új regisztráció
Elfelejtett jelszó
 
 
 
 
   Aktuális hírlevelünk
 
Könyvbemutató - Bitó László ÖRÖKSÉG
Sorsoltunk!
BESZÉLŐ FEJEK
Világtörténelmi Feladatmegoldó verseny
Kossuth könyvcsere akció
Az Év Kiadója:
a Kossuth Kiadó
BBC GoodFood Magazin - már magyarul is!
A Világhíres Operák sorozat CD-tartalmai
20% lakossági kedvezmény
a Fejtő Könyvesboltban
Postaköltség táblázat
 

  Sajtókapcsolat: László Ágnes
  Levél a webmesternek!   Levél a vevőszolgálatnak!
A rendelési feltételek megismeréséhez olvassa el az üzletszabályzatunkat!
Áraink az ÁFA-t tartalmazzák.
© Kossuth Kiadó zRt.