logo
Az Amerikai Egyesült Államok története
Magyarics Tamás

Az Amerikai Egyesült Államok története

A rövid XX. század sorozat

-40%
1 990 Ft
1 194 Ft

A XX. század a nagy várakozások kora volt. Sorozatunk kötetei az úgynevezett rövid XX. század (1914–1991) történéseit ölelik fel, vagyis az első világháború végétől a bipoláris rendszer felbomlásáig tartó hét évtizedes periódust. Az egyes monográfiák a Föld összes nagy, illetve nagyságától függetlenül Magyarország számára fontos országának vagy régiójának eseményeit villantják fel. Bemutatják, hogy ebben az időszakban mi történt az egyes országokban, az ekkor kialakult vagy megerősödött intézmények, társadalmi és politikai eszmék mennyiben határozzák meg életünket. Gyakran érezzük úgy, hogy jó lenne teljesen új alapokon építkezni, mindent újra kezdeni, és ennek érdekében megszabadulni a múlt béklyóitól, sőt a múlt ismeretétől is. Lehet, hogy ez kívánatos, de nem lehetséges. A múltat nem lehet eltörölni. Amit tehetünk: próbáljuk kissé megérteni. Éppen a jobb megértés céljából indul útjára ez a könyvsorozat, melynek szerzői a tudományosságot, a közérthetőséget és az olvasmányosságot szem előtt tartva részrehajlás nélkül összegzik a század történéseit.

Tulajdonságok

  • 135 × 205 mm
  • 224 oldal
  • ISBN 978-963-09-5860-8

További ajánlatunk

A Közel-Kelet története
1 990 Ft 1 194 Ft
-40 %
Amerika elhallgatott történelme
4 990 Ft 2 994 Ft
-40 %
A hódító Róma
4 500 Ft 2 700 Ft
-40 %
Botrányok az ókorban
2 800 Ft 1 680 Ft
-40 %