logo
Elveszett szabadság

Jelenleg nem rendelhető

Demszky Gábor

Elveszett szabadság

Láthatatlan történeteim

Budai születés, pesti identitás. Mindig máshová vágytam, mint ahol éppen voltam. Mindig más akartam lenni, mint ami az elvárás volt, vagy ami kézenfekvőnek tűnt és egyszerű lett volna. Mindig nyughatatlanul kerestem a mást! Mindig indulóban voltam, folyvást úton, máshová.

El sem tudtam képzelni izgalmasabb helyzetet, mint hogy egy szétmálló diktatúrában élvezzem a szabadságot. Az amúgy elviselhetetlen lét azok számára ad alkalmat ennek megélésére, akik szakítanak a „valóság”-gal és az őszinte beszéd kis világában élnek.

A „tettek embere” – olvastam a plakátokon, amelyeket a lelkes szabad demokraták minden létező felületre felragasztottak. Jó szlogen volt ez. Ütős, rövid, érthető. Csak rohadt magasra tettük vele a lécet. Ki tud ennek megfelelni? – kérdeztem magamtól, és megijedtem a saját lovasrohamunk erejétől. Mit kezdünk a kampányunk keltette várakozásokkal?

Egyre inkább úgy éreztem, hogy a pestiek, akiknek szolgálata életem céljává vált, már nem szeretnek igazán. Elfordultak tőlem, és ez mindent eldöntött. Már tavasszal bejelentettem, hogy a következő ciklus lesz az utolsó. 2010-ben nem indulok újra. Ettől megkönnyebbültem, de a bejelentés hatása épp ellenkezője lett annak, amit vártam tőle: „döglött oroszlán” lettem.

Mi, akik vállaljuk önmagunkat, bármilyenek vagyunk, egy kicsit melegek is vagyunk! Még ha nem is szexuális vonzalmaink szerint. Vannak egyéb tulajdonságaink, amelyekkel kisebbségben vagyunk, és amelyeket nem könnyű vállalni. Mindenki előtt ott a feladat, hogy elfogadja és elfogadtassa a maga sajátosságait.

Tulajdonságok

  • 170 x 240 mm
  • 624 oldal
  • ISBN 978-615-52-7406-0

További ajánlatunk

Naplók könyve
2 800 Ft 1 400 Ft
-50 %
Lapzárta
2 990 Ft 1 495 Ft
-50 %
Bérc
3 990 Ft 1 995 Ft
-50 %
Hosszú menetelés
2 680 Ft 1 340 Ft
-50 %