Borítókép: Dante: Isteni színjáték – Purgatórium
Kossuth Kiadó 2017
Tulajdonságok
  • 170 x 240 mm
  • 160 oldal
  • ISBN 978-963-099-079-0

Baranyi Ferenc, Simon Gyula Dante: Isteni színjáték – Purgatórium

Baranyi Ferenc és Simon Gyula fordításában

Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár: 3 192 Ft

Baranyi Ferenc írja:

„Dante Pokol című canticájának fordítását 2011-ben fejeztem be, a következő évben meg is jelent. Nem állt szándékomban folytatni a dolgot, pedig tudós italianisták kara buzdított: ugorjak neki a Purgatóriumnak, majd a Paradicsomnak is. Bibliai mondattal védekeztem: a lélek kész, de a test erőtelen. Öreg ember vagyok, a hátralévő – rohamosan zsugorodó – időmben kicsi a valószínűsége annak, hogy el tudnék érni a Commedia végére. A kórus azonban nem csitult el s ez – bevallom – nem esett rosszul. Végül kompromisszumos megoldás született: Simon Gyula barátom, a kiváló műfordító, egykori egyetemi társam lefordította a Paradicsomot, 2014-ben meg is jelent. Megegyeztünk, hogy a Purgatóriumot megcsináljuk – felesben. Én lefordítom az első tizenhat éneket, a többit Gyula. És lőn. Létrejött egy teljes Isteni színjáték. A három cantica összesen száz énekből áll: a Pokol harmincnégyből, a Purgatórium harmincháromból, a Paradicsom ugyancsak. A teljes mű első ötven éneke így hát az enyém, a másik ötven pedig Gyuláé. A Kossuth Kiadó most csak friss Purgatóriumunkat bocsátja útjára, hiszen a Pokol és a Paradicsom még azoknak a kiadóknak a birtokában van, amelyek gondozásában eredetileg megjelentek. Ám 2021-re – amikor Dante halálának 700. évfordulójára emlékezünk majd – „felszabadul” mind a kettő s talán mód nyílik a teljes mű kiadására is.”

A Purgatórium új kiadását Gustave Doré mintegy 40 metszete illusztrálja.

További ajánlatunk ehhez a kiadványhoz

TOP lista

Könyv újdonságok

Előrendelhetőek kedvezménnyel

Hangoskönyv újdonságok