logo
Sebestyén Márta (CD-melléklettel)
Jávorszky Béla Szilárd

Sebestyén Márta (CD-melléklettel)

„A madár repül, én énekelek”

-15%
3 600 Ft
3 060 Ft

Sebő Ferenc negyvenöt éve fedezte fel újra a magyar népzene világát, és a kilencvenes évektől olyan világhírű klasszikus zenei koncerthelyszíneken öregbítette – főként a Muzsikással – a magyar népzene jó hírét, mint a Queen Elisabeth Hall, a Royal Festival Hall vagy a Carnegie Hall.

A magyar nagyközönség 1983-ban, az István, a királyban csodálkozott rá Sebestyén Márta kivételes tehetségére, bár a közönség Réka szerepében csak hallhatta őt, látni nem láthatta. A városligeti bemutatón szó szerint feldobó élményben lehetett része: az előadás után a táncosok a vállukra emelték és dobálták a levegőbe. Az emberek pedig kíváncsiak lettek, hogy kié ez a kivételes fényű és intenzitású hang. Ahogy később a világ is felkapta a fejét rá, amikor megszólalt a Deep Forrest lemezén vagy az Oscar-díjas Angol beteg című filmben.

Sebestyén Márta egykori társairól, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom két elindítójáról, Halmos Béláról és Sebő Ferencről a szerzőtől már megjelent egy-egy életútkötet. Felépítésében és szellemiségében ehhez igazodnik ez a fotókkal gazdagon illusztrált monográfia, amely a nemrég a hatvanadik születésnapját ünneplő népdalénekes, előadóművész pályáját mutatja be. A CD-mellékleten a Sebestyén Mártára nagy hatást gyakorló erdélyi népdalénekesek archív felvételeiből hallható válogatás.

_____________________________________
További trackek a CD-melléklethez

Tulajdonságok

  • 160 x 225 mm
  • 144 oldal
  • ISBN 978-963-09-9139-1

További ajánlatunk

Göröngyös út – Dimény Imre élete
2 990 Ft 2 542 Ft
-15 %
A Ferjáncz
3 900 Ft 3 315 Ft
-15 %
Angela Merkel - az első
2 990 Ft 2 542 Ft
-15 %
Viszlát...
3 200 Ft 2 720 Ft
-15 %