logo
Andrassew
Andrassew Iván, Elmer István, Gergely Tamás, Kőrössi P. József, Lampé Ágnes, Onagy Zoltán, Péterfy Gergely

Andrassew

Iván könyve

-15%
2 990 Ft
2 542 Ft

„A halál utáni életnek sokféle formája van, de ezek között a legkülönösebb túlvilág kétség kívül a tollforgatót várja. Ez a túlvilág rendszerint 20–25 év purgatóriummal kezdődik, ez alatt többnyire alig esik szó az eltávozottról, vattás, nyomasztó csend veszi körül. Hirtelen öregebb és régebbi lesz a múlt századok szerzőinél, mondanivalójára árnyék vetül, gondolatai elcsépeltnek tűnnek. Hány meg hány ilyen igazságtalan eltűnést látunk évről évre. Andrassew Ivánra viszont nem ez a sors várt, és el is mondom, szerintem miért. (…) Öt, tíz évvel korábban írt szövegeit olvasgattam, válogattam a passzusokat, amelyeket majd beemelek a párbeszédbe, és ahogy a válaszokon gondolkodtam (…), ráébredtem, hogy a válaszok már régóta készen állnak. Ott vannak a szövegeimben azok a bekezdések, amelyek olyan hiánytalanul illeszkednek Andrassew Iván szövegeihez, mintha együtt üldögéltünk volna fölöttük Tahiban vagy Kisorosziban. Mintha szövegeim írásakor öntudatlanul is már eleve az ő mondataival álltam volna dialógusban.” (Péterfy Gergely)

Tulajdonságok

  • 100 x 170 mm
  • 216 oldal
  • ISBN 978-615-59-0054-9

További ajánlatunk

Legyen vigasz
2 800 Ft 2 380 Ft
-15 %
Új Angyalok – Bardo
2 990 Ft 2 542 Ft
-15 %
Kafka macskái
3 490 Ft 2 966 Ft
-15 %
Fegyvertelenül a tűzvonalban
2 800 Ft 2 380 Ft
-15 %