logo
A Vujicsics-örökség (CD-melléklettel)
Jávorszky Béla Szilárd

A Vujicsics-örökség (CD-melléklettel)

-50%
3 990 Ft
1 995 Ft

A hetvenes évek derekára nekilendült népzenei revival – élén a Sebő együttessel és a Muzsikással – nemcsak a magyar parasztzene, hanem a magyarországi délszláv zenei hagyományok reneszánszát is meghozta. Ennek legrégebbi és egyben legfontosabb képviselője a Vujicsics együttes.

Ahogy magukat definiálták: „öszvérek vagyunk, magyar identitással”. Amit Sebőék Tiszaalpáron vagy az erdélyi Széken találtak meg, arra ők a saját környezetükben leltek rá. A helyi néptáncegyüttes kísérőzenekarában előbb lelkes fiatalokként fokozatosan felváltották az idősebb muzsikusokat, 1974 húsvétjára pedig körvonalazódott az a csapat, amelyet akkor még Pomázi Ifjúsági Nemzetiségi Zenekarnak hívtak, de amely 1976 októberében felvette a tragikusan elhunyt zeneszerző és népzenekutató, Vujicsics Tihamér nevét. Miközben évtizedek óta zajlik náluk a családon belüli hagyomány átörökítése, hisz az 1995-ben startoló, javarészt fiaikból álló Söndörgő együttes nemcsak hogy lassan átveszi a stafétabotot az apák generációjától, hanem újabb és újabb színekkel gazdagítja a hazai délszláv zenei hagyományokat.

A táncházmozgalom három emblematikus alakjáról, Halmos Béláról, Sebő Ferencről és Sebestyén Mártáról a szerző korábban már megjelentett egy-egy életútkötetet. Felépítésében és szellemiségében ehhez igazodik ez a 168 oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált monográfia, amely a magyarországi délszláv zene két legfontosabb képviselőjének (egymással is összefüggő) pályáját mutatja be.

A CD-mellékleten a rájuk nagy hatást gyakorló gyűjtésekből hallható válogatás.

Tulajdonságok

  • 160 x 225 mm
  • 168 oldal
  • ISBN 978-963-09-9515-3

További ajánlatunk

Árpi bácsi
2 800 Ft 1 400 Ft
-50 %
Értékteremtők 2019
3 400 Ft 2 890 Ft
-15 %
A tibeti gyermekszerzetes
3 490 Ft 1 745 Ft
-50 %
Egy különleges nap
2 990 Ft 2 542 Ft
-15 %