1849-ben Fatyejev az orosz csapatokkal együtt került Magyarországra, részt vett abban a hadjáratban, amellyel az orosz cár Bécsnek segítve letörte a lázadókat, közös erővel verték le a magyar forradalmat és szabadságharcot. Az ezredével keresztülmasírozott (keresztülügetett, hiszen „hussar” volt) az akkori Magyarországon, a Felvidéktől Erdélyig. Szemtanúja volt a „Világosi fegyverletételnek”, megtapasztalta, hogyan viselkednek a magyarok, akik már belekóstoltak a függetlenség ízébe, de a két szövetséges monarchia sokszoros túlereje előtt megadásra kényszerültek. Fatyejev rokonszenvvel, sőt: együttérzéssel figyelte őket. Az osztrákok viselkedése viszont ellenszenvet, majd hogy nem undort váltott ki belőle. Vajon, miért? Talán, lelki nemessége folytán. Hiszen a szabadságharc, ha indokolt, ha férfias, csakis rokonszenvet ébreszthet.
Fatyejev műveit a maga korában Dosztojevszkij kiadója jelentette meg.