Anyám titkos könyve

Két évvel ezelőtt kinyitottunk a padláson egy vén koffert, és találtunk benne egy csomó magnószalagot. Kiderült, hogy anyám magnóra mondta élete rejtett titkait. Hónapokig ült a félhomályos szobájában, és mesélte a csodákat. Hogyan volt kislányként vadul szerelmes egy családos főpincérbe, hogyan szeretett bele az apámba, milyen keserves nászéjszakájuk volt egy jéghideg vonatban, elmesélte, hogyan vesztette el a szüzességét és esett velem teherbe; mit érzett, amikor én a méhében voltam, és belülről adtam neki életjeleket.

Kincset találtunk a kofferben.

Gyerekeim a kazettákat legépeltették, és elolvastam a kéziratot.

Sírógörcsöt kaptam.

Soha így nem sírtam még. Üvöltöttem.

Ha meghallotta a túlvilágon, bizonyára ő is megrendült.

Nem nekem mesélte az emlékeit. Saját magának. Nem is remélte, hogy én ezt a csodálatos monológját valaha megtalálom. „Saját színházamban nemcsak életem főszerepét játszom – de a mesém hallgatója is én magam vagyok.”

Én már öregen, neves íróként bukkantam erre a kincsre.

Úgy is hív néha: „Az én író fiam”.

Dolgozni kezdtem rajta, hogy a hangja könyvvé váljon.

Nagy mesélő volt. Könyve teli van humorral, derűvel, kacagással -- és tragédiával.

Életem legszebb művének – művünknek – tartom ezt a könyvet.

NEM HITTEM VOLNA, HOGY VALAHA TÁRSSZERZŐJE LESZEK HOLT ÉDESANYÁMNAK.

Azt hiszem, példátlan, hogy egy író az anyja szemével látja meg önmagát.

Az a szem, amivel ő látott, egy bölcs asszony tekintete volt.

Nagy tanítás rejlik minden meséjében.

Az ő titkos könyve tanít meg, hogyan kell a pokolban is vidáman élni.

szöveg

szöveg

szöveg

szöveg