logo
Piskótát sütöttem nektek
Mario Levi

Piskótát sütöttem nektek

Eredeti ár: 3 600 Ft
- Szépirodalmi akció -
Akciós ár: 599 Ft

Mario Levi könyve egy Isztambulban játszódó, a történelmet megidéző családregény – generációról generációra szálló szokásokkal, hagyományokkal, titkokkal, drámákkal és persze ételekkel, receptekkel; nem szakácskönyv, mégis a török konyhán keresztül vezet el bennünket a török lélekhez. Emlékek, történetek és legendák, humorral és szomorúsággal. Csakúgy, mint maga az élet.

„Rátok van bízva, hiszitek-e, vagy sem, amit olvastok. Gyertek közelebb, még közelebb, ne féljetek. Abba még nem halt bele senki, hogy becsapták. Lehet, majd kérdéseket tesztek föl magatoknak. A kérdésekbe sem hal bele senki. Éppen ellenkezőleg. Nem a halottaink teszik fel számunkra a legégetőbb kérdéseket? Gondolkozzatok! A válasz? Nem, ne válaszoljatok azonnal. Különben is, mi a halál? A kapcsoló lebillen, és kész. De azok, akik ismerik az élet értékét, azt is tudják, mikor kell lebillenteni. Csak az marad meg, amit magunk után hagyunk. Vannak olyan emlékeink, amelyekre érdemes emlékezni. Tudjátok, hogy ott építitek magatoknak a poklot és a paradicsomot, ahol éltek? Hogy az ember több lehetőséget is kap? Hogy a legnagyobb tévedés az − ha egyáltalán van ilyen –, ha túlzott jelentőséget tulajdonít önmagának? Hogy a szerelmi szenvedések is ebből születnek? De hagyjuk. Ki tudja, kiket idéznek föl bennetek ezek a kérdések. Pedig rátok vonatkoznak. Mint ahogy halottaitok is hozzátok tartoznak. Mint ahogy azok is, akiket szültetek, akiket elhagytatok, és akik elhagytak benneteket.”

Tulajdonságok

  • 135 x 195 mm
  • 280 oldal
  • ISBN 978-615-527-491-6

További ajánlatunk

Bábuk ura
Eredeti ár: 2 800 Ft
Akciós ár: 450 Ft
A szerelem lexikona
Eredeti ár: 2 330 Ft
Online ár: 1 864 Ft
Anna világa
Eredeti ár: 2 990 Ft
Akciós ár: 1 499 Ft
Nem vagyok itt
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár: 2 392 Ft