Borítókép: Válságok árnyékában
Noran Libro Kiadó 2013
Tulajdonságok
  • 140 x 205 mm
  • 372 oldal
  • ISBN 978-615-527-413-8

Oswald Spengler Válságok árnyékában


Eredeti ár: 2 990 Ft

„A kötetbe foglalt írások – Poroszság és szocializmus, Az ember és a technika, A döntés évei – 1919 és 1933 között láttak napvilágot, olyan időszakban, mely Németország történelmének egyik legválságosabb szakaszát jelenti. A kort, amelybe beleszületik, egyetlen szerző sem választhatja meg: azzal kell együtt élnie. Spengler nagy visszhangot kiváltott kötetei jól illusztrálják azt a megváltozott szemléleti beállítódást is, hogy a filozófus a maga műveit nem a többi filozófus számára kívánja írni elsősorban, hanem kísérletet tesz a szélesebb olvasóközönség megszólítására.
A jelzett írások több szempontból is figyelemre méltóak. Szerzőjük kilép a tiszta történetfilozófia világából, és korának társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális alapproblémáival is szembenéz. E szembenézés azonban nem azonos a szimpla aktualitásban való feloldódással, jóval több ennél. Korának történéseit Spengler ugyanis egyre táguló történelmi összefüggésekbe illeszti. A történeti tendenciákkal való számvetés nemcsak a múltra vonatkozik, hanem többnyire a jövő felé is tekint – vagyis jellemző ismérve ennek a számvetésnek az olykor próféciaszerű vonásokat is tartalmazó prognózis.”


A Poroszság és szocializmus és A döntés évei magyarul most olvashatóak először, Az ember és a technika 1932-es első magyar megjelenése után most új fordításban ismét elérhető.

További ajánlatunk ehhez a kiadványhoz

TOP lista

Könyv újdonságok

Előrendelhetőek kedvezménnyel

Hangoskönyv újdonságok